A Muditá Idősek Dharma Közössége megnyitó ünnepsége

2015 november 15-én, vasárnap délután ünnepélyesen megalakult a buddhista közösségek közös klubja. Az alapítók:

Tan Kapuja Buddhista Egyház

Tan Kapuja Buddhista Főiskola

Buddhista Misszió, Mo.-i Árya Maitreya Mandala Egyházközösség

Karma Ratna Dargye Ling, Mo.-i Karma-Kagyüpa Közösség

A helyszín ez utóbbi közösség budapesti központja volt (1082 Baross u. 80).

Máthé János (Buddhista Misszió) üdvözlő szavai után az érdeklődők Hoyer Mária koordinálásával röviden beszéltek arról, milyen várakozások is hozták őket (minket) ide. Az indítékok között szerepelt a fiatalok részéről a segítés szándéka és hogy kedvelik az idősebb emberek társaságát, az idősebb kor helyzeteiben pedig a közösség és magány kérdése, a gyakorlati és lelki-szellemi segítség igénye jelent meg.

Továbbá szóba került a valamikori idősek otthona is, mint távlati cél, terv.

A beszélgetést a következő összejövetelen folytatjuk, hogy a program a résztvevők igényei szerint alakuljon.

Csöpel Láma megérkezése után, immár elmélyültebb hangulatban, áldást és bíztató szavakat kaptunk a kezdeményezéshez, melyet ő is, mint mindenki fontosnak, hiánypótlónak nevezett. Kihangsúlyozta, hogy ez a klub csak akkor éri el célját, ha a klubtagok élettel, tartalommal töltik meg.

Lilavajra Pressing Lajos gondolatébresztő előadását hallgattuk ezután. Méltatta a Muditá névválasztást, az együtt örvendezést, amely mindig megtehető, könnyű, mégis előrevivő gyakorlat minden életkorban. Az idős kor ezen kívül a buddhista gyakorlás remek terepe és lehetősége a betegség, öregség és halál valódi tapasztalatát hozva. A teljes előadást talán meghallgathatjuk a buddhafm rádión valamikor.

Mireisz László a Tan Kapuja Egyház nevében a közösség támogatása mellett belső folyamataink megfigyelésének fontosságára hívta fel a figyelmet, melyre szintén az idősebb kor ad jó alkalmat, és ezzel pozitívan befolyásolhatjuk testi-lelki állapotunkat is.

Jelen János rektor úr pedig a Főiskola nevében a generációk közti együttműködés fejlesztésében ígért támogatást, mellyel minden korosztály csak nyerhet.

Külön köszönetet mondott Máthé János a szervezőknek és segítőknek, akik: dr. Rodák Margit, a klubvezető, Padmaratna Kerti Mária, dr. Hoyer Mária, Hoyer Erzsébet, Göröcs Dorka, Váncza Katalin, Tapolcai Ágnes.

Kiemelte a projekt elindítójának és motorjának, Padmaratna Kerti Máriának lelkes munkáját.

Ezután az intézmények vezetői ünnepélyesen aláírták az Alapító Okiratot.

A közös program után jó hangulatú, kötetlen beszélgetés folyt finom sütemények és kávé mellett.

A következő összejövetel december 13-án lesz a Buddhista Misszió központjában: (1117 Karinthy Frigyes út 5.), melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Tapolcai Ágnes